Mi az a mikroműanyag, és hogyan kerül az élelmiszerláncba?

Amikor a műanyagszennyezésre gondolunk, legtöbbünknek a tengerparton heverő pillepalackok, a teknősök orrába szorult szívószálak vagy a hatalmas, óceáni szemétszigetek képe ugrik be. Létezik azonban a szennyezésnek egy sokkal alattomosabb, szemmel szinte láthatatlan formája is, amely mára a bolygó legeldugottabb szegleteibe is eljutott. A mikroműanyagok ott vannak a legmélyebb óceáni árkokban, a sarkvidéki jégben, a Mount Everest csúcsán, és ami a legnyugtalanítóbb: ott vannak az ételeinkben és a saját szervezetünkben is.

Ez a probléma nem csupán esztétikai kérdés vagy távoli ökológiai katasztrófa, hanem egy olyan globális egészségügyi kockázat, amelynek valódi kiterjedését csak most kezdjük el igazán kapizsgálni.

Honnan származnak ezek a láthatatlan részecskék?

Mikroműanyagnak nevezünk minden olyan műanyag darabkát, amelynek átmérője kisebb, mint öt milliméter. Két nagy csoportra oszthatjuk őket az eredetük alapján. Az elsődleges mikroműanyagokat szándékosan gyártják ilyen méretűre: ilyenek például a kozmetikai arcradírokban vagy fogkrémekben régebben használt dörzsszemcsék, illetve a műanyaggyártás alapanyagául szolgáló apró granulátumok. Bár az Európai Unióban és számos más országban már korlátozzák ezek használatát, a környezetben lévő mennyiségük még mindig jelentős.

A másodlagos mikroműanyagok viszont a nagyobb műanyagtárgyak szétesése során keletkeznek. Fontos megérteni, hogy a műanyag a természetben nem bomlik le biológiailag, csupán darabolódik. Az UV-sugárzás, a sós tengervíz és a fizikai súrlódás hatására a nejlonzacskók, autógumik és szintetikus ruhák mikroszkopikus szilánkokra hullanak szét. Talán meglepő, de az egyik legnagyobb forrást a szintetikus ruháink (poliészter, nejlon) jelentik: minden egyes gépi mosás során több százezer mikroszál válik le róluk, amelyek a szennyvíztisztítókon átjutva egyenesen a folyókba és óceánokba vándorolnak. Emellett az autógumik kopása során keletkező por is jelentős mennyiségű mikroműanyaggal terheli a levegőt és a vizeket.

A mikroműanyagok útja a szervezetünkig

A mikroműanyagok útja a tányérunkig meglehetősen összetett. A folyamat leggyakrabban a vizekben kezdődik, ahol a planktonok és az apró rákfélék tápláléknak nézik a lebegő műanyag szemcséket. Mivel ezek az anyagok nem emészthetők, felhalmozódnak az állatok szövetiben. Ahogy haladunk felfelé a táplálékláncban, a bioakkumuláció jelensége miatt a koncentráció egyre nő: a kisebb halakat megeszik a nagyobbak, végül pedig a tengeri herkentyűk és a halak révén a részecskék eljutnak az emberi fogyasztókhoz is.

Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy csak a tengeri ételek fogyasztásával viszünk be műanyagot. A mezőgazdasági területek is érintettek, hiszen a szennyvíziszapot gyakran trágyázásra használják, ami rengeteg textilszálat tartalmaz. A növények a gyökereiken keresztül képesek felszívni a legkisebb, nanoméretű műanyag részecskéket, így azok beépülnek a zöldségekbe és gyümölcsökbe is. A csomagolás szintén komoly forrás: amikor lecsavarod egy műanyag palack kupakját, vagy mikrózható műanyag edényben melegíted az ebédedet, milliónyi részecske válhat le és kerülhet közvetlenül az ételbe vagy az italba. Egy átlagos ember becslések szerint hetente egy bankkártyányi mennyiségű műanyagot fogyaszt el anélkül, hogy tudna róla.

Miért veszélyes ez az egészségünkre?

A kutatások jelenleg is folynak, de az eddigi eredmények több okból is aggasztóak. A mikroműanyagok fizikai jelenléte irritációt és gyulladást okozhat a szövetekben, de a valódi veszélyt a bennük rejlő vegyi anyagok jelentik. A gyártás során használt adalékanyagok, mint a lágyítók (ftalátok) vagy a biszfenol-A (BPA), bizonyítottan hormonrendszert károsító hatásúak. Ezek az anyagok a szervezetbe jutva kioldódhatnak a műanyag szemcsékből, és zavart okozhatnak a növekedésben, az anyagcserében vagy a szaporodási folyamatokban.

Ráadásul a mikroműanyagok felülete mágnesként vonzza a környezetben lévő egyéb szennyezőanyagokat, például nehézfémeket és növényvédő szereket. Ezeket a toxikus anyagokat a műanyag „trójai falóként” szállítja be a véráramunkba. Friss tanulmányok már kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét az emberi vérben, a tüdőben, sőt a méhlepényben is. Bár a hosszú távú hatások teljes körű feltérképezése még várat magára, a tudományos konszenzus afelé hajlik, hogy a mikroműanyag-szennyezés egyike a legkomolyabb környezet-egészségügyi kihívásoknak, amelyekkel szembe kell néznünk.

Mit tehetsz a kitettség csökkentése érdekében?

Bár a problémát globálisan kell megoldani a rendszerszintű műanyaghasználat mérséklésével, egyéni szinten is sokat tehetsz a saját és a környezeted védelmében. Kezdd a konyhában: kerüld az élelmiszerek műanyagban való melegítését, és ahol lehet, cseréld le a műanyag tárolókat üvegre vagy rozsdamentes acélra. Igyál csapvizet palackozott helyett, hiszen a palackozott vizekben mért mikroműanyag-koncentráció sokszorosa a vezetékes vízének.

Válassz természetes anyagokból (pamut, len, gyapjú) készült ruhákat a szintetikus szövetek helyett, így mosáskor kevesebb mikroszál jut a csatornába. Ha mégis szintetikus ruhát mosol, használj speciális mosózsákot vagy szerelj fel mikroszálas szűrőt a mosógépre. A tudatos vásárlás, a kozmetikumok összetevőinek ellenőrzése és a felesleges eldobható műanyagok elutasítása mind olyan lépések, amelyekkel nemcsak a saját szervezetedet kíméled meg, hanem hozzájárulsz ahhoz is, hogy kevesebb törmelék kerüljön vissza a globális élelmiszerláncba.

A mikroműanyag-probléma felismerése az első lépés a változás felé. Ha megérted az összefüggéseket a vásárlási szokásaid és a környezeted állapota között, képessé válsz olyan döntéseket hozni, amelyek hosszú távon fenntarthatóbbá és egészségesebbé teszik a mindennapjaidat.

Kép forrása: Pexels.com